2011. február 19., szombat

Loro Parque - Puerto de la Cruz


A Loro Parque az egyik olyan hely amit minden nyaralásunk alkalmával felkerestünk, és a véleményem szerint ezt a programot nem is szabad kihagyni. Legalább 4-5 órát rá kell szánni, de inkább többet, tehát érdemes nyitás környékére időzíteni az érkezést.



A parknak van kocsibeállója, ott érdemes parkolni.
A loro  papagájt jelent, de ma már az egyéb látnivalók mellett, ezek a kis színes madarak epizódszerepet kaphatnak csak.



Rögtön a bejárat után egy fényképezés következik, (a látogatás végén, a kijáratnál eldöntheti mindenki, hogy kéri-e a képet, fizet-e érte). Itt már a park dolgozói osztogatják a programok időbeosztását. Ez a fontos, ehhez érdemes a napot igazítani.
A mi tapasztalatunk szerint, a fóka-show az első. Ennek a kezdési ideje eltér a delfin- és az orka-show kezdési idejétől, így mi először erre ültünk be. A műsor nagyon aranyos, humoros, mi is nevettünk a poénokon, nem csak a gyerekek.



A show végén, a legnagyobb fókát kihozzák a nézőtérre és a közelben ülő szerencsések megsimogathatják.



Aki ezen is szeretne részt venni, a lelátó bal oldalára, a második - harmadik sorba üljön.
A fóka show után, érdemes a pingvin-házba folytatni a túrát.


Ez a világ egyik "legnagyobb hűtőszekrénye".
A nyári látogatásunkkor a világítást visszavették - gondolom a sarki éjszakát imitálták - ,így nem volt olyan látványos. Egy lassan forgó járda visz kőrbe a hatalmas szinpad körül, ami az eredeti élőhelyükön mutatja be a sarki állatokat. Rám, a pingvin-ház tette az egyik legmélyebb benyomást a parkban.
A kijárathoz egy csiga-rámpán visz az út, középen egy üveg hengerben milliónyi hering kavarog.



Gyönyörűen beültetett növényzet között visz az út, néhol azt várja az ember, hogy szemben felbukkan egy tigris.



Van az is:



Nekem nagyon tetszett, ahogy a gorillákat természetes körülmények között igyekeznek tartani.



Lenyűgöző az akváriumba épített folyosó, a látogatók feje fölött cápák és ráják úszkálnak.


A két delfin-show kezdési idejét összehangolták. Először a delfin-show kezdődik. A lelátó teljesen megtelik, érdemes időben érkezni és jobb-középre ülni, ha még lehet választani. A show nagyon jó, nagyon látványos.



A műsor után érdemes minél előbb kijutni, hogy az orka-showra jó helyre lehessen ülni. Ez szerintem a a park fő attrakciója. Úgy tudom, hogy a világon négy helyen lehet orka-showt látni - az egyik ezek közül a Loro-park. A lelátó sokkal nagyobb, de szükség is van rá, mert nem mindegy hova ül az ember. Mindig volt néhány naív ember, aki semmi rosszra nem gondolt, amikor az alsó sorokba ülve, esőkabátokat osztogattak nekik. Ezek lettek a show bohócai, amikor a delfinek telibe nyomták őket néhány száz liter vízzel, nem esőkabát, hanem búvárruhára lett volna szükségük. A közönség viszont jól szórakozott, ahogy ezek az emberek elkezdtek menekülni az első "esőztetés" után.



Fölülre kell ülni, onnan minden jól látszik. Néha nehéz követni az orkák mozgását, nehéz kitalálni, hol fognak villámgyorsan felbukkanni.  Viszont az élmény feledhetetlen.



A parkon belül nagyon finom édességeket és szárított gyümölcsöket lehet venni a papagáj-háznál, aki pedig megéhezik, annak a pizza-házat ajánlom.
Aki végigjárja a parkot, az a végére így lelassul:


A túra során érdemes vizet vinni magunkkal ide is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése